
A Technology Karma Night a label-lal szinte egyszerre alakult 2005 elején. A partysorozat elsődleges célja a technokultúra kiépítése és fellendítése Miskolcon és környékén. Mindemellett a kis hazánkban is már egyre nagyobb népszerűségnek örvendő electro és minimal vonalat is egyaránt képviseli. A fiatal lemezlovas, Griff nem csak rezidensként, hanem a partysorozat főszervezőjeként is bizonyítani tudott...
2006 elején a Karma Night csapata új taggal bővült a budapesti Peet Bovszky személyében. Ettől fogva havi rendszerességgel kerültek megrendezésre a partyk, főként Miskolc legkedveltebb szórakozóhelyén, az egyetemi RockWell Klubban. Az év első bulija itt, a TechnoWar csapatával közös szervezésben jött létre, március utolsó napján. A rendezvény után már szükségessé vált a projekt bővítése és fejlesztése, ezért áprilisban a partysorozat három új taggal és egy kivetítős vizuálshow-val gazdagodott. A három fiatal lemezlovas, Dave D, Luky Lawley és Virtual Adept warm-up DJ-ként kapott lehetőséget az egyre nagyobb ismeretségnek örvendő Karma Nightnál. Nyár elején a RockWell Cafe-ban először megrendezett party rengeteg pozitív visszajelzéssel zárult. Júliusban a Rádió Juice egykori rezidensével (Shirmann) Steve Style-al egészült ki 6 főre a csapat. A nyár utolsó pénteki napján látott napvilágot a 2. Miskolc Parádé, melyen nagy sikernek örvendett a TechFest csapatával közösen indított kamion. A rendezvény hivatalos afterpartyjai közül pedig a RockWell Cafe-ban lebonyolított Karma Night lett a legsikeresebb. Ősszel a sorozat három alkalommal jelentkezett a Hotel Juno-ban, év végére azonban ismét visszatért a RockWell falai közé. Mind eközben a Rádió Juice egykori másik rezidense (Aspee) Axass is lehetőséget kapott a keverőpúlt mögött. Novemberben a Griff és Peet Bovszky által oktatott két fiatal tehetség, Corey Korosy és Danny Pride is csatlakozhatott a csapathoz, ami így már 9 főre bővült. Nem sokáig maradt ez így, mivel télen már Virtual Adept nélkül kellett tovább folytatnia munkálatait a társaságnak. Az év utolsó hónapja sem telt el események szűkében. Hosszú idő, rengeteg munka és kitartás után a Karácsony előtti pénteken megrendezett bulin, első ízben várta teltházas közönség a vendég DJ-ket, akik ez alkalommal az M47 rezidensei, Zsíros és Smith voltak. Az első zártkörű Karma Szilveszter -melyet a miskolci Mix Klub-ban tartottak- pedig méltó módon búcsúztatta az esztendőt.
2007 se telt el események hiányában. A havi egy rendezvény lebonyolítását továbbra is fennt tudta tartani a csapat, annak ellenére, hogy országos szinten problémák jelentkeztek a partyéletben, amely első sorban az ország politikai és pénzügyi hátterének volt köszönhető. Mind emellett új vendég művészek is meghívást kaptak az estékre, mint például a magyarországi techno szcéna legendás alakja Grega és az általa alapított G-Tone nevezetű live-act formáció, ami legelőször a 2001-es Berlini Loveparade-n mutatkozott be. A bulik ebben az évben új helyszínen is jelentkeztek, többek között az egri Origo Clubban, mely egyben az első miskolcon kívüli helyszíne a partysorozatnak. Az AmfiTeátrum az első szabadtéri Karmának adott otthont. Az Avas Kilátó pedig egy igazán exkluzív és igényes környezetet teremtett a közönség számára. Ezen kívül a White Horse Disco, a Mad Club és az E/2 Beck's Aréna is helyszínűl szolgált az ekkor már több, mint három éve töretlenül menetelő rendezvénysorozatnak. Ez utóbbi klubban az első fesztiválos meghívásnak tett eleget a csapat, mégpedig a Rocktoberfest keretein belül, ahol szintén első alkalommal külföldi sztárvendég varázsolta el a Karma vendégeit, Marc Times (horvátország) személyében. Ettől függetlenül a RockWell Klub maradt a sorozat főhelyszíne. 2007-ben a csapat felépítésében is változások történtek. Az év elején Danny Pride vált ki, szeptemberben pedig az USA-ba költöző Steve Style-t kellett búcsúztatnia a Karma Team-nek. Összességében elmondható, hogy az év elejei nehézségek ellenére is kedvezően alakult 2007 a srácok számára, hiszen az előző év sikereit is felűl tudták múlni.
2011-ben is jobbnál-jobb rendezvényekkel várja kedves vendégeit a Karma Night csapata...
Az eddigi partyknak köszönhetően a következő
lemezlovasok szettjeire tombolhatott a nagyérdemű:
Matthew Dekay (NL), Lucca (CZ),
Marc Times (HR), Budai, Sterbinszky, Hot X, Coyote,
Zsíros, Smith, Chriss, Slam Jr., Tommyboy, Andro, Newl, Collins, Behnam, Kühl,
Jankec, Köry, Goodspeed, Hamvai P.G., Julian, Cyrus, Bruckmann, Kincses, Grega,
G-Tone Live!, Szeka, Morison, Makkay, 21Plus Only aka. DJ XCuse, Brandon Cruz,
Fundacion, Green, S.O.S, Troy & T-Boy, Madrigal, Nyerges, Peter.S, Renton,
TranceCowboy, Peter Moreover, Metik, DJ Beat, Miss Candy, Supaplex, Posten
Griff, Corey Korosy, Luky Lawley, Dave D, Peet Bovszky, Axass, Steve Style,
Danny Pride, Virtual Adept
A csapat ReInKarmation
című rádiós műsorának eddigi lemezlovasai:
Chriss, Goodspeed, Demeyere, Zajac, Sterbinszky, Kincses, Delejla, Green,
Brandon Cruz, Andro, Tommyboy, David White, Ostroml, Deleyla, Supaplex, Victoria
Franches, Dave Wincent, Budai, NewC, Aydan, Peet Bovszky, 3l3ktro Groove,
Fundacion
A következő helyszíneken
találkozhatott eddig Karma rendezvénnyel a közönség:
The RockWell Gallery, RockWell Klub, RockWell Café, RockWell Miller, Hill
Club, Avas Kilátó, Hotel Juno, Juno DC, Retro Club, Kettes Klub, E/2 Beck's
Aréna, Mad Club, Club Rebel, IFI-net Kávézó, Cuba Libre Bár, Rock Cellár,
AmfiTeátrum, Mix Klub, White Horse Disco, János Pince
Sportközpont (Kazincbarcika)
Origo Club (Eger)
Városközpont (Ózd)
Club Havanna (Mezőcsát)
Arlói-tó Kemping (Arló)
A következő fesztiválokra
kapott meghívást a csapat:
Miskolci Egyetemi Napok (MEN) 2010 - The RockWell Gallery - Miskolc, Egyetemváros
Rocktoberfest 2009 - The RockWell Gallery - Miskolc, Egyetemváros
Gyár Fesztivál 2009 - Factory Sport Aréna - Miskolc
Miskolci Egyetemi Napok (MEN) 2009 - The RockWell Gallery - Miskolc, Egyetemváros
KaSza Napok 2008 - Partysátor - Kazincbarcika, Sportközpont
Rocktoberfest 2007 - E/2 Beck's Aréna - Miskolc, Egyetemváros
A következő rádiókban
szerepelt a csapat:
JustMusic.fm - Budapest - www.justmusic.fm
Rádió Eper fm 92.4 - Miskolc - www.radioeper.hu
2010. július 22.